PANNONIA-RÉME KENNEL

/ AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE, MEG A MIENK !!/ CANE CORSO

ELADÓ Kiskutyák!!

SCUBULORUM EUROPA és NAGYKÁTAI MÓZES      HEKTOR

 párositásából 2013.09.06.-án Kölykök Születtek!!! 

                              

 

 


 

 

 

Cane Corso:

A kimért mediterrán macho

Bár a címben némi ellentmondás feszül, hiszen ritkán illethető ennyire ellentétes jelzővel egy kutyafajta, de ez a Cane Corso esetében mégis hűen tükrözi a valóságot. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az ellentétek kutyája ő: nagytestű, ám mozgékony; nyugodt, ám robbanékony; brutális ellenfél, ám végtelenül gyengéd barát, büszke harcos, ám bújós kiscica. Jellembeli sokszínűségére még szőrzete is hajaz, mely a lakkfeketétől, a szürkén át és tigriscsíkoson keresztül a homokszínig terjed. 

A fajtával először sok-sok éve, egy nemzetközi CACIB kiállításon barangolva találkoztam. Akkor még jószerivel ismeretlen volt hazánkban és első pillantásra nem is igazán tudtam hová rakni a gazdája mellett higgadtan poroszkáló állatot. Számomra mindig is imponáltak a nagytestű, őrző-védő kutyák, ezért azonnal megragadott méltóságteljes viselkedése és nehézatléta fizikuma. Alig vártam, hogy végre megtudhassak valamit - az akkor még - rejtélyes fajtáról. Persze ez ma már a múlt, hiszen a kilencvenes évek derekától - szerencsére - hazánkba is „be-Corso-zott" és megvetette lábát a klasszikusnak ismert, nagytestű védőkutyák mezőnyében. 

A Cane Corso molosszerek csoportjába tartozik, az ezzel járó, ókori római hadjáratok és arénák, majd késő középkori vaddisznóvadászatok vérgőzös múltjával a háta mögött. Ennek ellenére meglehetősen fiatal fajtának mondható, hiszen patinás történelme dacára, az FCI csak 1996-ban vette föl a hivatalosan elismert fajták listájára. 

A harcos múlt és a nagyvadak vadászata nemcsak megfelelő fizikumot, hanem stabil idegrendszert és rettenthetetlen bátorságot követel. Eme tulajdonságait oly maradandóan őrzi, hogy Olaszország bizonyos területein a mai napig használják vaddisznóvadászatra, ahol nem a vad összezavarása, csaholása, hanem annak elfogása a feladata. Ebben a küzdelemben a Corso egyetlen esélye - akárcsak a régmúlt csatákban -, ha szemtől-szemben, hatalmas testi erejét és állkapcsának romboló szorítását használja, ellenkező esetben a makrancos „sertés-ős" egy-kettőre agyar élre hányja, mely Virág elvtárs szavait idézve: „ ...nem éppen egy népünnepély..." Mindezekből következik, hogy a Cane Corso nem kispályás kutyafajta. Az 58-68 centis marmagassághoz párosuló 38-50 kilós testtömege robosztus kiállása, átható tekintete a legtöbb emberre mély benyomást gyakorol, akik ritkán mennek el úgy mellette, hogy „ez is csak egy kutya...". 

Persze óriási hiba volna az eddigiek alapján ügyeletes „halálosztót", vagy „sátán kutyáját" látni, vagy láttatni benne, mert páncélinge alatt, mélyen érző szív dobog és ez a Cane Corso igazi lényege. 

Megjelenése, jelleme és temperamentuma egészen sajátos keveréket alkot, mely rendkívül imponáló egységgé kristályosodott. A molosszerek hátrányaként felróható, elnehezedett, nagy test, lomhaság, a Corso számára ismeretlen fogalmak. Leginkább a nagymacskákhoz hasonlítható, amint plasztikusan kötegelt izomzata, méretéhez képest meglepő lendülettel és agilitással, ám mégis puha ruganyossággal mozgatja testét.

„A szem a lélek tükre". Nincs ez másképp Cane Corso esetében sem. Méltóságteljes pillantása szinte az ember veséjéig hatol. Tekintete nem gyilkos indulattól vezérelt, parázsló méregetés, hanem, magabiztos, higgadt önbizalomtól sugárzó, nem hagyva kétséget affelől, hogy ez a kutya tisztában van erejével, tudja mire képes, de nem feltétlenül akarja azt minden áron és mindenkivel szemben bizonygatni, hiszen erre nincs semmi szüksége. 

Nem meglepő tehát, hogy a lépten-nyomon való kötekedés, vagy a gyengék terrorizálása idegen tőle. Ezt én is tanúsíthatom. Egyszer séta közben, két megtermett, növendék Corsoba botlottunk a futtatón, akkor 4 hónapos kutyámmal. A behemótok, dübörögve közeledtek felénk és én - bár tisztában voltam a normális kutyák várható viselkedésével - némi szorongással vártam a közvetlen találkozást. Nem kellett csalódnom. Miután barátságosan körbeszaglászták a rettegő csöppséget, önfeledten kergetőztek tovább, de mindvégig ügyeltek arra, hogy véletlenül se lépjenek a csetlő-botló kölyökre.

Persze más, nagytestű, nagyerejű kutyához hasonlóan, falkában alapvetően dominanciára törekvő fajta és mint ilyen tiszteletet vár el fajtársaitól. Ha ezt megkapja, problémamentesen viselkedik a többiekkel, kérdéses esetekben azonban nem tér ki a „válaszadás alól".

Vérbeli őrző-védőként kifejezetten egygazdás fajta, de családjáért és különösen annak gyermekeiért szinte bolondulásig rajong. Számára a gyermek szent és sérthetetlen. Falkájával szembeni lojalitása határtalan. Még azt is boldogan viseli, ha például a vele egy háztartásban élő, siheder szetter, pofalebenyébe csimpaszkodva cibálja. Félmázsás testének minden porcikájával igyekszik szerettei közelébe férkőzni. Gladiátori külsejét meghazudtolva, már-már zavarbaejtően ragaszkodó. Buzgalmában képes bűnbánó pofával a fotelben ülő gazda ölébe is felkéreckedni, mint valami tenyérnyi társasági kutya. 

Személy és vagyonvédelmi kérdésekben nem érdemes vitába szállni egy Corsoval, mert ebben abszolút nem ismer kompromisszumot. Gazdáját, annak családtagjait és területét kérlelhetetlenül őrzi és védelmezi, saját falkája minden pillanatban élvezheti vigyázó tekintetét. 

Idegenekkel szemben tanúsított elutasító viselkedése saját területén kívül határozottan mérséklődik, sőt kifejezetten nyílt bizalommal és barátságosan közelít az emberekhez. Ez azonban ne tévesszen meg senkit. A Cane Corso igen fejlett, veleszületett védőösztönnel rendelkezik, és határozott érzékkel ismeri fel a valóságos vészhelyzetet, tesz különbséget barátságos, vagy netalántán rosszban sántikáló személy között. Ekkor ember legyen a talpán, aki lehengerlő erejű támadásának útjába áll. 

Intelligenciája, kiképzésre való fogékonysága révén, megfelelő irányítással, könnyen és gyorsan sajátít el különböző feladatokat, ezért megbízható társ, rettenthetetlen testőr és gyengéd családi kutya egyaránt válhat belőle. Mindezen tulajdonságok a Cane Corsot a munkakutyák elitjébe predesztinálják. 

Mielőtt azonban bárki - akit rabul ejtett ez a mediterrán szívtipró - hanyat homlok rohanna egy tenyésztőhöz, nem árt, ha tartásával kapcsolatban néhány dolgot alaposan átgondol. 

Bár a Cane Corso nem tartozik a gyakori fajták közé és mint ilyen genetikailag sem olyan mértékben terhelt, nagytestű kutyafajta révén fokozottan fenyegeti a diszplázia veszélye. Ezt megelőzendő célszerű alaposan körüljárni a tenyészeteket és azokból az almokból választani, melyek szülei (az sem árt, ha nagyszülei) igazoltan mentesek, e súlyos csípőizületi probléma alól. 

Szintén fizikumából adódóan különösen nagy gondot kell fordítani a kölyök és növendék állatok igényes, minden tekintetben kielégítő táplálására, mert az ekkor elkövetett hibák maradandóan végigkísérik kutyánk további életét. 

Mivel nagyon szorosan kötődik gazdájához és szüksége van a mindennapos törődésre, szeretetre, „ridegtartásra" alkalmatlan, ezért elhagyott tanyák, gyártelepek őrzésére nem való. Ez a helyzet lelkileg megnyomorítja. 

Jellemének egészséges kifejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges a korán elkezdett szocializáció és körültekintő, következetes nevelés. Egy Cane Corso komoly erkölcsi felelősséggel ruházza föl gazdáját, hiszen egy hozzá nem értő gazda hibájából fakadóan antiszociális, kötekedő, kezelhetetlen, indokolatlanul agresszív, vagy felelőtlenül vadított kutya nemcsak hamis képet alakít ki erről a nagyszerű fajtáról, de tartása is komoly veszélyt hordozhat magában. Ezért lehetőleg az válassza társául, aki mind fizikailag, mind mentálisan képes egy nagytestű, őrző-védő eb határozott kézbentartására, azaz egyértelművé tudja tenni kutyája számára az erőviszonyokat. Ha a Corso mindezzel tisztában van, valamint megkapja azt a sok-sok szeretet, amit igényel, gyakorlatilag bármire kiképezhető, gazdája és annak családja mellett tűzön-vizen át kitart. Körültekintéssel és szakszerűen felnevelve, életünk harmónikus részévé válik és magasabb szintű kiképzés nélkül is engedelmes kutya, de van egy dolog, amire a kezdetektől fogva érdemes hangsúlyt fektetni. Mivel adottságai miatt kiváló fogáskészségű állat (erre szinte tanítani sem nagyon kell), feltétlenül szükséges, hogy ezt a képességét hatékony „eresztésbiztonsággal" tereljük mederbe. 

Nyilván büszkeséggel tölti el az embert, ha kutyája a délelőtti kutyasuliban, magabiztos fogással robban a karba, de annál kellemetlenebb, ha az említett eszközt (rosszabb esetben kiképzővel együtt), csak a lefekvés előtti ásítás pillanatában nyerjük vissza tőle. 

CANE CORSO      

      Az ókori hadikutyák közül, melyek bölcsôje mintegy 5-600 évvel ezelôtt a messzi Keleten ringott, érdekes módon csak az európaiak maradtak fenn. Ráadásul úgy, hogy küllemük nem, vagy csak alig módosult az idôk során. Közülük a föníciai közvetítéssel a Britanniába került és ott szó szerint nevet szerzett masztiff a legôsibb, s tulajdonképpen az ô hatása nyomán alakultak ki (át) a többiek.

     A brit óriások hazájuk leigázását (i. e. 55.) követôen érkeztek meg Rómába, ahol nagyobb termetüknek és erejüknek köszönhetôen hamarosan elnyomták a görög (epiruszi) eredetû molosszusokat. Így az olasz frakció tagjai, a Mastino Napoletano és a Cane Corso is részben az ô, részben pedig a rómaiak által korábban ismert ebek utódai.    

     Érdekesség: Felice Cesarino „Il Molosso" címû könyvében így írt: „Nem tudjuk pontosan, hogy az eredeti ázsiai típus hogyan került Itáliába. Az viszont biztos, hogy a római molosszus a nagyszerû mezopotámiai és asszír kutyának az utódja." 

A kétezer éves diadalút     

     A brit kutyák és a Rómában akkor már évszázadok óta megbecsült görög eredetû molosszusok idôszámításunk kezdetére tehetô találkozása nyomán megszületett az új típusú római kutyanemzedék. Az általuk ellátott feladatoknak megfelelôen két méretkategóriájuk alakult ki. A nagyobb testû, gyakran 90-100 kilós ebeket elsôsorban a csatatereken alkalmazták. Kisebb testû, körülbelül feleakkora képviselôi viszont óriási sikereket értek el a városok arénáiban éppúgy, mint a nagyvadak vadászatában.

     Érdekesség: a sumerok már az ie. III. évezredben különbséget tettek a kisebb és mozgékonyabb „fogókutyák" (oroszlán, stb. vadászatára, majd késôbb állatviadalra használt ebek) és a hatalmas hadikutyák között. Ezt a fajta kategorizálást egyébként szinte az összes könyvben szereplô fajta történetében megfigyelhetjük majd.

     A kutyák munkájuk során bizonyították használhatóságukat, így tenyésztésük rövid idôn belül kedvelt és megbecsült foglalatossággá vált. Ebben a korban számosan voltak olyanok, akik magukat a négylábú harcosok és gladiátorok szakértôinek tekinthették. A kutyák tenyésztése szinte nagyüzemi módon folyt a légió kaszárnyáinak és a cirkuszi arénák szomszédságában.    

     A hátországban érthetô módon elsôsorban a fürgébb és kisebb változat örvendett nagyobb ismertségnek. Hamarosan minden elôkelô ilyen típusú kutyákkal vadászott szarvasra és vadkanra, de ezekre bízta értékei, elsôsorban nyájai ôrzését. Sokszor a rabszolgák felügyeletét és a szökevények üldözését is ilyen ebekkel végezték a hajcsárok. Az ezekre a feladatokra legalkalmasabb kutyák így az egész Birodalomban és a meghódított területeken is gyorsan elterjedtek.  

Tipizálás

      Itt kerül a képbe a mára már kihalt Barenbeisser nevû fajta. Ugyanis éppen azt a méretkategóriát testesítette meg, éppen olyan küllemû volt, mint a mai Corso. Ezt igazolják a XVII. századi német metszetek, leírások is. Alkati hasonlóságuk nem véletlenszerû: egyrészt ugyanattól az ôstôl, a római molosszustól származtak, másrészt napi feladatuk is roppant hasonló volt. Ebbe a középkori családba tartozott még többek között a Wales-i gafaelgi vagy könnyû masztiff és a dél-francia alant vautreé. Bár közülük csak a Corso maradt fenn, érdekes módon ma sincs egyedül. 

Festmények hôsei

      A római kutyákkal való folytonosság megmutatkozik szobrokban és írásos munkákban egyaránt: az elôzô, csaknem kétezer éves jelenetet ábrázoló képen a Cane Corso-ra megtévesztésig hasonlító ebeket láthatunk, s ugyanilyen állatot fedezhetünk fel néhány a XV-XVI. századból fennmaradt festményen is. Ezek mindenekelôtt vadászjeleneteket örökítettek meg, melyeken a kutyák vadkanokat, bölényeket és medvéket gyûrnek le... sokszor egymagukban.

     Érdekesség: feljegyezték, hogy Bernabo Viscontinak élete során több száz elfogókutyája volt, melyeket vaddisznók, szarvasok és medvék vadászatára használt. Gondosan ügyelt a kutyák állapotára: a gondozásukkal megbízott szolgáknak kéthetente be kellett mutatniuk a kutyákat a nemesúrnak. Ha egy ebet soványnak talált, a szolgát elkergette. Ha viszont valamelyik kutyája elpusztult, a „felelôs" gondozót meg is botoztatta dühében.

     E dicsôséges alkotásokon szereplô ebeken kívül azonban szinte egyáltalán nem találkozunk a mindennapok hôseivel, a gulyák és porták ôrzôivel. A fôúri megrendelésre dolgozó festôk ugyanis csak ritkán örökítették meg az egyszerû emberek mellett dolgozó kutyákat, így ezekrôl alig maradt fenn ilyen jellegû emlék ebbôl a korból.

     A XIX. század eleje változást hozott. Ekkor ugyanis egy érdekes szokás lépett életbe Nápoly környékén: divatba jöttek az ún. jászolképek. A legszegényebbek, a nincstelenek kivételével minden család igyekezett magának ilyen vallásos témájú képet szerezni, hogy otthonukat díszítsék vele. Ezeken a betlehemi jászol ismert alakjai mellett számos állatfigura, köztük a mai Cane Corso-ra emlékeztetô ebek voltak láthatóak. A tömegtermelést végzô vásári piktorok nyilván olyan kutyákat festettek meg ezeken a képeken, amelyek elterjedtek voltak a Vezúv-régióban élô parasztcsaládok környezetében. 

Zoológiai érdekességek

      Létezik azonban egy még ezeknél is régebbi forrás, amely még egzaktabb módon örökítette meg e remek fajtát. A csaknem kétszáz évvel korábban íródott zoológiai munka magáról a Cane Corso-ról is név szerint emlékezik meg !

     Konrad Gesner (1515-1565) svájci orvos Arisztotelész és Plinius nyomdokait másfélezer év távlatából követve alkotta meg „Enciklopédiáját". Ebben a monumentális mûben ókori elôdeihez hasonló alapossággal foglalta össze kora állat- és növénytani ismereteit

     Gesner így írt a Cane Corso-ról: „Nagyszerû kutya, melynek fürgesége, hatalmas testi ereje és rendkívül erôs harapása lehetôvé teszi a menekülô vad utolérését és megragadását. Bátorsága és fáradhatatlansága bámulatra méltó, kiválóan alkalmas akár a legveszedelmesebb nagyvadak vadászatára is.". Kicsivel késôbb megjegyezte: „Calabria-ban szicíliai dognak is hívják..."

     Az olasz csizma orrán elhelyezkedô tartomány említése egy újabb utalás a fajta elterjedési területére. Az elôzôekben is ezek a kutyák leginkább mint a Rómától délre esô területeken ismert vadász-, házôrzô- és terelô ebek kerültek szóba. Jogosan tehetjük fel tehát a kérdést: 

Hogy kerül ide Korzika? 

     A fajtával kapcsolatos legnagyobb félreértés éppen nevével függ össze. Sokan ugyanis a Cane Corso-t „korzikai kutyának" fordítják, holott ennek a pompás fajtának semmi köze sincs a Franciaországhoz tartozó szigethez. Annál több a legközelebbi rokon, a Mastino szülôföldjétôl is délebbre elterülô csodálatos vidékekhez. Az Appenin-félsziget alsó harmadán és Szicília szigetén a római idôk óta nagy becsben tartják ezt a fajtát, mint a pásztorok, parasztgazdák és vadászok segítôjét, a csordák félelmetes ôrét és a nagyvadak elfogóját.

     Érdekesség: egy régi szicíliai közmondás arra vonatkozik, amikor teljesen felfordult a világ, és a dolgok természetellenesen történnek, vagyis: „ha a nyúl kergeti a Cane Corso-t"

     A fajta neve eredetének vizsgálatához idézzük fel a Római Birodalom kialakulásának kezdeteit. A Dél felé való terjeszkedés idôszakában, azaz az i.e. III. században a rómaiak az itt többszáz évvel korábban, az ún. „görög gyarmatosítás" idején alapított poliszokkal kerültek szembe. Legyôzésük nem jelentette megsemmisítésüket, így a háborúk után a bizonyos mértékû nyilvánvaló asszimiláción túl békében éltek tovább. A latin kultúra sokat átvett a görögöktôl, s ennek ma is kézzelfogható nyomai vannak. Különösen igaz ez Calabria-ra és Szicíliára, a Cane Corso ôshazájára.

     Ezek után nem meglepô, hogy a „corso" is egy görög eredetû szó, mely a zárt területeket, udvarokat jelöli. Ennek megfelelôen a Cane Corso név területôrzô kutyát jelent. A szicíliai dialektusban mára a „corso" jelentése erôs, illetve csíkos. Vagyis a nagyszerû kutyafajta elnevezése nyomán az ôsrégi görög szó új értelmet nyert viselôje, az erôs fizikumú és túlnyomórészben csíkos ebek által. Ezek a négylábúak Szicília népe számára mindmáig az erô, bátorság és hûség szimbólumai. Mindennapi életük része volt a velük való találkozás, akár pásztorok mellett, akár a nagybirtokok, udvarok kerítése mögött. Feljegyezték, hogy a vásározó kereskedôk szekerére, holmijára és pénzére is Cane Corso-k vigyáztak, de ôket használták a csôszök a termés, és a börtönôrök a foglyok ôrzésében.     Érdekesség: egy 1750-bôl származó rendelet megtiltotta, hogy Corso-kkal szökevény rabokat üldözzenek.

     Alkalmazásuk kiterjedt az állatviadalok arénáira is, melynek egy rendkívül érdekes bizonyítéka napjainkig fennmaradt. Vittoria városában a helyi bingón az 52-es számot évszázadok óta Giovanotto-nak hívják, egy legendás viadorkutya emlékére. Ez a híres harcos ugyanis ennyi küzdelmet vívott, s egyszer sem maradt alul. 

A modernkori történet

      A fajta az olasz népnek köszönhetôen tehát két évezreden át fennmaradt. Azonban a XX. század csaknem eltüntette a Föld színérôl: az I., de különösen a II. világháború nagy károkat okozott az állományban. Nemcsak a tenyésztés vált lehetetlenné, de az a munka és életforma is lassan eltûnt, aminek a Cane Corso létét köszönhette. Így a háborús években, amikor az embereknek is alig volt mit enniük, sok példány egyszerûen éhenpusztult.

     A fennmaradt kevés számú egyed alapot adott ugyan a fajta újjáélesztéséhez, ám a beltenyésztettség sokáig fenyegetô jelenség volt. Ráadásul a Corso-t sokáig nem ismerték el önálló fajtaként. Míg a Mastino-t elsôsorban signore Scanziani áldásos tevékenységének köszönhetôen viszonylag hamar, már 1949-ben felvették az elismert fajták jegyzékébe, addig a szicíliai kutyát csak a nápolyi rokon egy elfajzott változatának tartották.

Érdekesség:

     Stefano Gandolfi írta: „Ha meg akarjuk magunkat ismerni, a gyökereinknél kell kezdenünk. Nem hagyhatjuk ki a Cane Corso-t, mert ha elfeledkezünk róla, egy kis darabot elveszítünk saját történelmünkbôl."     Szerencsére igazi hívei a nemzeti örökség részének tartották, és nem hagyták magára. A ‘70-es évek elején prof. Giovanni Bonatti, Stefano Gandolfi és Giancarlo Malavasi elkezdték felkutatni a megmaradt példányokat, és egy hosszútávú tenyésztési programot dolgoztak ki a fajta megmentésére. Munkájukhoz egyre többen csatlakoztak, s alig tíz évvel késôbb, 1983-ban megalapították az S.A.C.C-t, vagyis a Cane Corso Tenyésztôk Társaságát. Lelkesedésük és kitartásuk eredményeként az olasz kennelklub (ENCI) 1987-ben elfogadta a standardot.

     Az FCI 1994. februárjában megkezdte a fajta elismerésének folyamatát, s alig két év múlva a Corso teljes jogú taggá vált a világszerte kedvelt kutyák táborában.  

CANE CORSO

Az újjáéledő legenda!

 

Az ókori harcos néhány éve világhódító útjára indult, kilépve az elszigeteltségből és feltartóztathatatlanul tör előre, csodálatot, elismerést, szeretetet vív ki magának, a corso barátok és tartók körében. 

Ez a csodálatos fajta egy igazi unicum, karaktere, ereje, harciassága, kedvessége és legendás ragaszkodása hamar bűvkörébe vonzza az érdeklődőt. A fajtát jellemzően csak felső fokon lehet beszélni. 

Elsöprő sikerét híven tükrözi az is, hogy az 1989-ben megrendezett Mantova-Ostuni találkozón még csak kb. 140 egyedet regisztráltak. Ma pedig, 1998-ban, Magyarországon már kb. 500 egyed lett törzskönyvezve. 

Számtalan művészi alkotás maradt ránk, az utókorra, legyen az majolika, ikonográf, festmény, mese, legenda, amibe szervesen beépül a corso, aki megosztja az emberrel az öröm és a fájdalom perceit, (a szép időszakokat és azokat is, amelyekben semmi sem sikerül). Régmúlt idők emberének barátja, egyben a mi társunk is lehet. 

Eddigi sikertörténete érthetővé válik, mihelyt megismerjük a fajtát. 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 18
Tegnapi: 54
Heti: 72
Havi: 997
Össz.: 87 895

Látogatottság növelés
Oldal: Fajta Ismertető
PANNONIA-RÉME KENNEL - © 2008 - 2016 - pannoniaremekennel.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »